Uramisten! Már hat ilyen kis nyenyerét írtam. Ijesztő. Azt hittem kevesebbet gyárottam. De ez most igazán lényegtelen.
Érdekes dolog viszont az, hogy az addig rendben van, hogy ha valaki mondjuk valami kellemes/lassú zenére alszik el. Mi van akkor, ha az a valaki -történetesen rólam van szó- mondjuk teszem azt. Egy elég pörgös zenére vagy esetenként egy-egy interjúra szundikál el? Ez vajon azt jelenti, hogy még álmomban is szeretek pörögni? Biztosan valami ehhez hasonlóról lehet szó.
Már megint unatkozom. Folyton. Marhára idegesítő. Bár ha elfordítom a fejem, baloldalt áll a falnak támaszkodva gyönyörű kék ruhába öltözve a szerelmem (Ibi), de egyszerűen nagyon nehezemre esik foglalkozni vele ma. Tegnap viszont többszörösen is próbálkoztam tanulni valamit rajta, több kevesebb sikerrel, de legalább csináltam valamit! Azért az talán számít. Ugye?
Hehe. Most, hogy így nekikezdtem az írásnak - ami direktben sosem megy olyan jól, mint ahogyan szeretném- gondoltam berakok valami jó kis muzsikát, amíg ezzel töltöm drága időmet. Mit ad Isten, a YouTube már ismeri a stílusomat, fel is dobta egyből a kedvenc koncertfelvételemet -ami 1:44:22 hosszú- és miért is ne hallgathatnám meg újra? Igen, újra, mert tegnap is meghallgattam plusz végig is néztem. Végeredményben a Visual Kei -szerintem- már csak azért is VISUAL kei, hogy a látvány is jó legyen. Jó, ez mondjuk egy tény, amit most megpróbáltam saját ötletnek beállítani, de természetesen nem lehet ilyet, mert ez egy eleve elfogadott már már törvényszerűség. Visszatérve. Most, ahogy írok megy a zene. Aha. Persze. Jó vicc, inkább leállítom percenként - amíg pötyögök- hogy bámulhassam utána tovább a képernyőt. Nagyon bírom, amikor a zenészek produkálják magukat. Úgy értem különféle ugrálások, érdekes grimaszok, inkább már táncnak mondható színpadi elemek... Hajjajj. Egyszóval jó nézni, ahogy élvezik a zenét.
A múltkor megkérdeztem a bátyámat arról, hogy csak én gondolom-e úgy, hogy -pl. Kai a GazettE-ből- a japán zenészek többet nevetnek/mosolyognak, mint mondjuk egy amcsi? Vagy baromság? Túlontúl elfogult lennék? Ez utóbbit nem hiszem, hisz' az első két kedvenc zenekarom közül az egyik eredeti amerikai, a másik meg japán. Nyilvánvaló okokból kifolyólag, mind a kettőt egyformán szeretem.
Oh! A legújabbat még nem is mondtam. Vagy írtam? Egyre megy.
Olvastam egy fan-fiction-t. Igen, szoktam időnként, de csak azért, mert jókat lehet nevetni egy-egy író firkálmányán és fogalmazásán.
A fontos itt az, hogy benne van a történetben Miyavi, SuG, the GazettE, Dir En Grey és még sokan mások. Tehát ők az alap szereplők. Jön egy csajszi, (azt hiszem Miko? Már nem vagyok benne biztos.) és összejön ezzel azzal, mindegy, nem fontos. DE! Ott van a SuG énekese, Takeru! Na most, róla tudjuk, hogy khm. SZÍNES egyéniség. Nem meglepő tehát, hogy a történetben gyakorta kap a feltűnőségére utaló beceneveket. - Mint például: Miss Color (persze viccből MISS), Pipacsvirág, Csincsilla, Frutty (nekem ez a kedvencem..olyan frappáns!) stb. - és én sírva röhögtem, amikor ezeket olvastam. Naná, hogy anyunak is meg kellett mutatnom egyet-kettőt ezekből. Nagyon támogatja a stílusváltásomat, meg úgy minden egyebet, de szerintem most kicsit besokkalt, mert mondta, hogy nem kellene olyanokat néznem/hallgatnom, akik azt hiszik magukról hogy lányok. Elszakadt a cérna. Egyrészt, egyáltalán nem lányok. Eléggé öhm. Észlelhető a különbség. Másrészt pedig ez a stílus VÉDJEGYE!! Hát hadd nézzenek ki úgy, ahogyan akarnak.
/Azért itt gyorsan megejtek ey képet azok számára, akik nem tudják, hogy ki is az a Takeru.
Utána MAJDNEM jött a hegyi beszéd, de gyorsan kijavítottam a téves gondolatmenetet a fejében.
,,-Anyu, a történetben kapta ezt a becenevet, mert mint már mondtam, színes a hajától kezdve a ruhája, meg minden.
- De akkor is olyan, mint egy lány.
- De ha egyszer nem lány?
- De annak képzeli magát.
- ...
- Szerintem ez tök ciki.
- Anya! Hallottál már arról, hogy stílus? Na igen, neki van olyan! Nem vitázok erről. Jó a zenéje és kész. Pá! - álltam föl a kanapéról és slisszoltam be a szobámba."
Történet vége.
Vannak mások is, akiknél felmerülnek ilyesfajta ,,problémák"? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsés?
Néha elgondolkozok azon,hogy milyen lenne, ha olyan szobám lehetne, amilyet akarok. Lehetnének benne poszterek, képek, de teljesen saját, nem egy mások által tervezett egérlyuk. Arra jutottam, hogy a falam valami szép pirosas színt kapna, olyan mélyvöröset talán. Vagy szürke. Ezt még nem döntöttem el. De a legfontosabb, hogy már a bátyámnál is láttam a falon néhány rajzot, meg szöveget és eszembe jutott, hogy ha felfestenék néhány -értelmezni: sok- dalszövegrészletet, vagy idézetet mondjuk fehérrel -mert az eléggé elütne tőle- és a végén szereznék mér piros meg fekete festéket és kicsit ráfröccsentenék pár cseppet, az rohadtul tetszene nekem. Ezt mondtam is anyának, aki erre csak azt mondta, hogy biztosan meg tudom csinálni. Hát köszi. Épp az a lényeg, hogy erre a falra nem lehet festeni, mert engedély kell hozzá a főbérlőtől, aki meg nem adna úgysem, mert később még ki akarják adni! Ergó, nem lesz összefestve a falam. Sajnos. De majd egyszer, ha lesz egy teljesen saját tervezésű szobám!! Na, majd akkor! És biztosan lesz, mert nyilván egyszer elköltözök itthonról és ha mondjuk találok valami jó munkát, ami még jól is fizet, akkor gondolom én, megoldható ez is.
Ennyi volt mára, azt hiszem minden lényeges dolgot leírtam, mint szokásom. Ja, egyébként el fogok tűnni egy újabb hétre, de most azért, mert TÁBORBA megyek és hát hogy is mondjam. Kint leszünk a halál f*szán és ott jobbra, az erdő közepén. Tehát nincs gép egy egészt hétig. Na nem mintha annyira nem tudnék megválni szeretett társamtól, de akkor is nehéz a búcsú. Viszont az vigasztal, hogy utána újra birtokba vehetem és korlátlan ideig nyüstölhetem.
Üdv Nektek!
Xoxo.
Érdekes dolog viszont az, hogy az addig rendben van, hogy ha valaki mondjuk valami kellemes/lassú zenére alszik el. Mi van akkor, ha az a valaki -történetesen rólam van szó- mondjuk teszem azt. Egy elég pörgös zenére vagy esetenként egy-egy interjúra szundikál el? Ez vajon azt jelenti, hogy még álmomban is szeretek pörögni? Biztosan valami ehhez hasonlóról lehet szó.
Már megint unatkozom. Folyton. Marhára idegesítő. Bár ha elfordítom a fejem, baloldalt áll a falnak támaszkodva gyönyörű kék ruhába öltözve a szerelmem (Ibi), de egyszerűen nagyon nehezemre esik foglalkozni vele ma. Tegnap viszont többszörösen is próbálkoztam tanulni valamit rajta, több kevesebb sikerrel, de legalább csináltam valamit! Azért az talán számít. Ugye?
Hehe. Most, hogy így nekikezdtem az írásnak - ami direktben sosem megy olyan jól, mint ahogyan szeretném- gondoltam berakok valami jó kis muzsikát, amíg ezzel töltöm drága időmet. Mit ad Isten, a YouTube már ismeri a stílusomat, fel is dobta egyből a kedvenc koncertfelvételemet -ami 1:44:22 hosszú- és miért is ne hallgathatnám meg újra? Igen, újra, mert tegnap is meghallgattam plusz végig is néztem. Végeredményben a Visual Kei -szerintem- már csak azért is VISUAL kei, hogy a látvány is jó legyen. Jó, ez mondjuk egy tény, amit most megpróbáltam saját ötletnek beállítani, de természetesen nem lehet ilyet, mert ez egy eleve elfogadott már már törvényszerűség. Visszatérve. Most, ahogy írok megy a zene. Aha. Persze. Jó vicc, inkább leállítom percenként - amíg pötyögök- hogy bámulhassam utána tovább a képernyőt. Nagyon bírom, amikor a zenészek produkálják magukat. Úgy értem különféle ugrálások, érdekes grimaszok, inkább már táncnak mondható színpadi elemek... Hajjajj. Egyszóval jó nézni, ahogy élvezik a zenét.
A múltkor megkérdeztem a bátyámat arról, hogy csak én gondolom-e úgy, hogy -pl. Kai a GazettE-ből- a japán zenészek többet nevetnek/mosolyognak, mint mondjuk egy amcsi? Vagy baromság? Túlontúl elfogult lennék? Ez utóbbit nem hiszem, hisz' az első két kedvenc zenekarom közül az egyik eredeti amerikai, a másik meg japán. Nyilvánvaló okokból kifolyólag, mind a kettőt egyformán szeretem.
Oh! A legújabbat még nem is mondtam. Vagy írtam? Egyre megy.
Olvastam egy fan-fiction-t. Igen, szoktam időnként, de csak azért, mert jókat lehet nevetni egy-egy író firkálmányán és fogalmazásán.
A fontos itt az, hogy benne van a történetben Miyavi, SuG, the GazettE, Dir En Grey és még sokan mások. Tehát ők az alap szereplők. Jön egy csajszi, (azt hiszem Miko? Már nem vagyok benne biztos.) és összejön ezzel azzal, mindegy, nem fontos. DE! Ott van a SuG énekese, Takeru! Na most, róla tudjuk, hogy khm. SZÍNES egyéniség. Nem meglepő tehát, hogy a történetben gyakorta kap a feltűnőségére utaló beceneveket. - Mint például: Miss Color (persze viccből MISS), Pipacsvirág, Csincsilla, Frutty (nekem ez a kedvencem..olyan frappáns!) stb. - és én sírva röhögtem, amikor ezeket olvastam. Naná, hogy anyunak is meg kellett mutatnom egyet-kettőt ezekből. Nagyon támogatja a stílusváltásomat, meg úgy minden egyebet, de szerintem most kicsit besokkalt, mert mondta, hogy nem kellene olyanokat néznem/hallgatnom, akik azt hiszik magukról hogy lányok. Elszakadt a cérna. Egyrészt, egyáltalán nem lányok. Eléggé öhm. Észlelhető a különbség. Másrészt pedig ez a stílus VÉDJEGYE!! Hát hadd nézzenek ki úgy, ahogyan akarnak.
/Azért itt gyorsan megejtek ey képet azok számára, akik nem tudják, hogy ki is az a Takeru.
Tehát róla van szó pillanatnyilag. Oké, tudom, kicsit fura. De ezt már megszokhatták azok, akik gyakorta tévednek a birodalmamba.../
Utána MAJDNEM jött a hegyi beszéd, de gyorsan kijavítottam a téves gondolatmenetet a fejében.
,,-Anyu, a történetben kapta ezt a becenevet, mert mint már mondtam, színes a hajától kezdve a ruhája, meg minden.
- De akkor is olyan, mint egy lány.
- De ha egyszer nem lány?
- De annak képzeli magát.
- ...
- Szerintem ez tök ciki.
- Anya! Hallottál már arról, hogy stílus? Na igen, neki van olyan! Nem vitázok erről. Jó a zenéje és kész. Pá! - álltam föl a kanapéról és slisszoltam be a szobámba."
Történet vége.
Vannak mások is, akiknél felmerülnek ilyesfajta ,,problémák"? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsés?
Néha elgondolkozok azon,hogy milyen lenne, ha olyan szobám lehetne, amilyet akarok. Lehetnének benne poszterek, képek, de teljesen saját, nem egy mások által tervezett egérlyuk. Arra jutottam, hogy a falam valami szép pirosas színt kapna, olyan mélyvöröset talán. Vagy szürke. Ezt még nem döntöttem el. De a legfontosabb, hogy már a bátyámnál is láttam a falon néhány rajzot, meg szöveget és eszembe jutott, hogy ha felfestenék néhány -értelmezni: sok- dalszövegrészletet, vagy idézetet mondjuk fehérrel -mert az eléggé elütne tőle- és a végén szereznék mér piros meg fekete festéket és kicsit ráfröccsentenék pár cseppet, az rohadtul tetszene nekem. Ezt mondtam is anyának, aki erre csak azt mondta, hogy biztosan meg tudom csinálni. Hát köszi. Épp az a lényeg, hogy erre a falra nem lehet festeni, mert engedély kell hozzá a főbérlőtől, aki meg nem adna úgysem, mert később még ki akarják adni! Ergó, nem lesz összefestve a falam. Sajnos. De majd egyszer, ha lesz egy teljesen saját tervezésű szobám!! Na, majd akkor! És biztosan lesz, mert nyilván egyszer elköltözök itthonról és ha mondjuk találok valami jó munkát, ami még jól is fizet, akkor gondolom én, megoldható ez is.
Ennyi volt mára, azt hiszem minden lényeges dolgot leírtam, mint szokásom. Ja, egyébként el fogok tűnni egy újabb hétre, de most azért, mert TÁBORBA megyek és hát hogy is mondjam. Kint leszünk a halál f*szán és ott jobbra, az erdő közepén. Tehát nincs gép egy egészt hétig. Na nem mintha annyira nem tudnék megválni szeretett társamtól, de akkor is nehéz a búcsú. Viszont az vigasztal, hogy utána újra birtokba vehetem és korlátlan ideig nyüstölhetem.
Üdv Nektek!
Xoxo.
No comments:
Post a Comment